A szavaid markában verdes a pszichém
Az iszonyat futkos a gerincem sínén
A szépséget keresed, de nehezen találod
Mindenben a fájdalmad, a hibákat látod
Magadat sem érted
Kerül, amibe kerül
Lefekszik a szíved a haragod meg felül
Ugyanaz a kar üt, ami később ölel
És ugyanaz a kar, ami a keresztre szögel
Baljós mondatokkal mostad az agyamat
Süket voltam magamra nem hallottam a zajodat
Vigyázok az utcán, hogy merre lépek
De nem kérek elnézést, azért hogy élek!
Ki pislog előbb? Ki az, aki veszít?
Ki az aki vonz és ki az, aki feszít?
Ki az, aki sír és ki az, aki nevet?
Kit akar a néped? Kitakar a neved.
Neked mindent szabad
Másnak azt amit mondasz
Bajba kerül az, aki a lelkedben olvas
Olvad.
Holnap talán felszárad a latyak
És a ködöt eltépik a tiszta sugarak.
Ijesztő, hogy nem látsz, még nem is ismersz
Lefelé taposol és felfelé ívelsz
Feltűnik-e, hogy ez ugyanaz a terep?
Ugyanaz a képlet, ugyanazok a terek
Mi neked a szeretet? Mi lehet az eszeden?
Fénylik a néven a máz meg a szerepek
Vagyok valaki, neked nem tudom ki lehetek
A senki és a minden az ugyanaz ne feledd!
Ki pislog előbb, ki az aki alszik?
Ki, az aki vére a tajtékon habzik?
Ki az, aki eszik és ki az aki terít?
Ki az, aki mer és ki az, aki merít?
Ki az, aki untat és ki az, aki unja?
Ki az, aki érti és ki az, aki tudja?
Ki az, aki tanul és ki az, aki tanít?
Ki az, aki érzi és ki az, aki hasít?
Dalokon keresztül üzengetünk
Remegő szívhang, mi az üzenetünk?
Visszhang a tézised mimóza spleen-je
Szerettelek bazdmeg nem kell ide Nietzsche!
Sosem az bánt, aki őszinte hozzád
Mélyen valahol benned az igazság
Előlem futhatsz, de magad elől faszság
Önmagadat legyőzni az igazi nagyság