Te vagy, te vagy barna legény szememre kent fénye
Te vagy mind a két életem egyetlen reménye
Az az egy remény is elmúlandó álom
Nem leszek én boldog sem itt, sem a másvilágon
Elszállott a madár kopár őszi tájra
Bárcsak én is elszállhatnék búmnak országába
Mer' a búm az oly nagy, oly nagy, mint szerelmem
Ó, szerelmem, ó, szerelmem, ó, az véghetetlen
Állok, állok a tó partján szomorúfűz mellett
Nékem való, engemet ily bús szomszédság illet
Nézem, hogy hajlik vállamra szomorúfűz ága
Mintha csüggedt lelkem szárnyai volnának
♪
Verjen meg az isten rózsám
Ha te nem vagy igaz hozzám
Mert én igaz vagyok hozzád
Igazabb, mint édesanyád
Nem átkozlak, nem szokásom
Verjen meg sok sóhajtásom
Verjen meg a sötét éjjel
De sok örömtől zártál el
♪
Szeretett a fene soha
Csak meg vótam véled szokva
Úgy meg voltam veled szokva
El sem felejtelek soha
Verjen meg az isten rózsám
Ha te nem vagy igaz hozzám
Verjen meg a piros hajnal
Kibe siratlak jajszóval
Mért búsulsz, tán megbántad már
Hogy engemet megbántottál?
Sose búsulj, úgyis késő
Ami elmúlt, vissza nem jő
Úgy kellett volna szeretni
Hogy ne tudta volna senki
Megtudta, jaj, az egész világ
Kígyót, békát rejám kiállt
♪
Feljön még az én napom is
Ha most bús homályba van is
Jaj, Istenem, vígasztalj meg
Ne hagyd, a búmba haljak meg
A búm nem fogy el már soha
Mer' én meg vagyok átkozva
Vagy anyámtól, vagy apámtól
Vagy az idegen szájaktól