Zölderdő mélyén, kispatak szélén:
Párjával él egy öreg cigány.
Vén öregember, nótája nem kell:
Nem kell a nótája senkinek se már!
Szép tavasz járja, zöld a fa ága:
Kis galamb vígan turbékol a fán.
Ősz feje kábult, a szíve kitárul,
Párjához így szól az öreg cigány:
Hol van a hegedűm, párom?
Tavasszal minden vidám!
Városba elmegyek máma,
Én, az öreg cigány.
Egyszer még hadd muzsikáljak:
Szívemből úgy, igazán!
Szeretném elmuzsikálni, hogy él még a vén cigány:
Öreg cigány, a vén cigány!
És a vénember eltipeg csendben:
Hóna alatt a kopott hegedű.
Alig bír járni, lábain állni:
Mégis szívében ott él a derű.
Városba téved,
Fáradtan lép be egy csillogó, fényes terem ajtaján.
A vére fellobban, a szíve megdobban:
Középre tipeg az öreg cigány.
Nagyságos uraim, kérem:
Nem tudom ismernek-e még?
Könyörgöm: de sokat húztam
Valaha réges-rég!
Egyszer még hadd muzsikáljak:
Szívemből úgy, igazán!
Szeretném elmuzsikálni, hogy él még a vén cigány:
Öreg cigány, a vén cigány!
Csend lett egy percig, így szól az egyik:
Jó uraim, ma mulatunk ugye?
Nyissanak ajtót, ezt a vén Rajkót látni szeretném:
Repülni tud-e?
Ugrik a pincér, pénzt kap a viccért:
Kinn van az ember, kész a hatás.
Jó öreg párja már halva találja,
Beszól az anyó: urak, jó mulatást!
Nem muzsikál sohasem már:
Csendes lett a vén cigány!
Alussza erdőben álmát,
Vadgalamb búg a fán.
Öreg-vén anyóka sírját virággal díszíti már,
Vadgalamb sírva dalolja:
Élt egyszer egy cigány,
Öreg cigány, a vén cigány!