Mérget izzadva kapaszkodtam fel De tudod, senki sem tündöklik örökké Semmin sem változtat, hogy szárnyaltál Mindegy, hogy végül majd mi őröl fel Az ellenállás vagy a beletörődés A magamfajtára nem vár itt más Ajkaim bezártam Párszor már megpróbáltam Jó tetteid helyébe jót sose várj Magokat neveltem Mind sziklákra vetettem Érzem nem volt hiába, bármennyire is fájt Mert rádöbbentem, hogy senki vagyok, de akkor sem akárki Mert én onnan jöttem vissza, ahol te egy percig se bírnád ki Meglepett, hogy ezt tettem Vésd jól az eszedbe Meglehet, hogy vesztettem De nem te győztél le Mögöttem mély árkok Ingatag lábon, de állok Tekintetem már messze réved Túl azon, hogy ésszel felérjed És csakúgy mint eddig, napról napra, én ugyanúgy várok a pirkadatra