Egy ketrecben a fenevaddal Oda is jobb hijján minket dobnak Kik magányos panelházak árnyékában Másznak haza minden hajnalban Itt átjáró vendég rég a halál és a falakat is emészti a rák De már senki nem emlékszik hogy mikor volt Mikor az idő megállt, s nem ment tovább Valahol az Isten Fiainak talentumokat osztott Hogy szeretete megtérüljön De ez a ház nem volt akkor épp ott Az egész élet egy hosszú másnap és addig míg majd el nem ásnak Az ivást, a szidást, a szívást, a sírást én nem hagyhatom másnak és az a kölyök, hejjebatta Az apja már rég- rég feladta Pedig az életet úgy szerette De hát az Isten adta, és a bank elvette Egyre kevesebb zaj szűrődik A Knézich 26-ba De a kémény csak füstöl, és füstöl Mint ezer keserű cigaretta Míg nem alszanak ki a fények A halált hordozó házban addig Bármennyire is menekülnénk Ide mindig visszavárnak