A kék tűzeső hamu lett,
Lemondtam a kóborlásról
Legelőször most szeretek
Búcsúzva duhajkodástól
Kívántam a bort, a leányt,
S mi voltam, elgazosult kert,
De most az ivást-mulatást
Megutáltam, rontja az embert
Csak téged lássalak én,
Az örvényt barna szemedben
Ne bolyongj a múlt sűrűjén,
Ne lakjék más a szívedben
Te finomsuhanású leány
Makacs szíved érti-e végre?
A csibész szeretni tud ám
És engedelmes a vére
Fene mind az ivóhelyeket,
T sem írok, ha kívánod
Simogatnám lágy kezedet,
S hajadat, mint őszi virágot
Örökre nyomodba megyek,
Itthon, vagy akárhova távol
Legelőször most szeretek,
Búcsúzva duhajkodástól
Örökre nyomodba megyek,
Itthon, vagy akárhova távol
Legelőször most szeretek,
Búcsúzva duhajkodástól