Én már éreztem a cukrot is keserűnek És már délelőtt láttam a délutánt És sírtam majdnem minden vidám filmen S az álmaimtól féltem az éjszakát Ha tehettem, csak befelé ordítottam Mert kifelé muszáj mosolyogni De én szomorúbb vagyok bárkinél a földön A fiam nélkül nem vagyok már senki És föl kellett állnom akkor is, ha nem ment Mert ahol én voltam, onnan már nem lehet Úgy gondoltam, a fájdalom majd múlik S hogy elhiggyem, csak pár üveg kellett De hallgass most, figyelj rám, barátom Töltsd ki még, mi az üvegben maradt Miért ne legyen könnyebb az a néhány óra Ami még a napból itt ragadt Persze, nem jó folyton csak menekülni De megállni még egyedül nem merek Segítség kéne, ugyanúgy, mint régen Mikor fiatal voltam, vagy egészen kis gyerek Mert hidd el, jó úgy a földön aludni Hogy a fejem alá anyám karját álmodom Jó apámmal gyönyörű borokat inni És szomorkodni a régi dolgokon