Látod, hazajöttem, talán örökre,
Lemosnám magamról az út porát.
Elfáradtam, s most csak arra vágyom,
Szerető legyél és jó barát.
Olvasgathatnék újra Benned
Rég nem látott, hosszú sorokat,
S úgy innám a szót ajkaidról,
Mint nyári estén hűvös borokat.
Elfeledném azt, hogy merre jártam,
Por takarja el lábam nyomát!
Könnyzápor áztatta át az ingem,
Bánatod volt rajtam a nagykabát.
Melléd feküdnék a puha fűbe,
Felhőt bámuló réteken;
Hunyt szemekkel lennék újra gyermek,
Mint a megsárgult, régi képeken.
Elbújhatnék itt, a szíved mélyén,
A világban immár nincs helyem;
Ringatóznék minden dobbanásra,
S a Tiéd lehetne az életem.