Alig kóstolhattam, mégis nagyon jóízű volt;
- Győzelem és a szabad élet - minden erről szólt.
Nem kell néznem anyám arcát,
Apám rég feladott harcát;
Öröm lesz a szívekben már végre!
Aztán hajnal négykor furcsa hang a rakpart felől,
Az álom még bírja, húzna vissza, de az agyam már vacog elöl.
Az nem lehet, hogy apám sír,
Szeme, mint a nyitott sír,
Magyarország sikolya száll a szélbe'.
Refr.:
Hogy lehessen még magyar haza,
És hogy soha ne vesszen el:
Írd a falra, hogy "ruszkik haza",
És tedd, amit tenned kell!
Ha veszítünk, még vagy negyven évig
Esélyünk sem lesz;
Ne azt kérdezd, hogy honnan tudom,
Csak higgy nekem, ha szeretsz!
Csendben osontam ki, tudtam jól, hogy nem mehetek;
Nem vagyok hős, csak magyarul élek, erről meg nem tehetek.
A Széna téren a halált néztem,
A Corvin közben nagyon féltem,
És emlékszem az utcákon folyó vérre.
A cella mélyén, a nemlét szélén, arra gondolok,
Tudják-e majd, hogy ki voltam én, ha holnap majd meghalok.
Azután hogy fejbe lőnek,
Szöges dróttal összekötnek,
- Jobban félnek tőlem így, mint élve.
Refr.
Tesz-e valaki bármit, hogy ne takarja szenny a nevünk?
Lefogják-e tisztességgel földbe vakult szemünk?
Lesz-e olyan, ki érti,
Most azért lehet itt élni,
Mert mi felemeltük a lyukas zászlót az égre?!