Egyre nő ez a lemaradás Ahogy menekülök magam elől Pedig ez nem elsorvadás Csak belém fásult a reménykedő Ugyanúgy szürke vagyok én Aki fekete-fehérnek született Majdnem mindig a közepén A világ peremének A véget várni kell Ó, ez annyira magyar... És ha kevesebb leszek is eggyel Annyira édesen fanyar Részekre bomlott az egység Mégis a remény válaszol Hol a született elégedettség? Ki tanít itt a jóllakottságról? Átkozott egyet nem értés Máskor meg egymásba borulás Most hol van a középérték Ha minden arcon ott a torzulás? A véget várni kell Ó, ez annyira magyar... És ha kevesebb leszek is eggyel Annyira édesen fanyar Itt mindig fájni kell Ó, hogy elmúljon hamar... Ez ugyanúgy jellemez engem is Ez annyira magyar Egyre nő ez a lemaradás Ahogy menekülök magam elől Pedig ez nem elsorvadás Csak belém fásult a reménykedő A véget várni kell Ó, ez annyira magyar... És ha kevesebb leszek is eggyel Annyira édesen fanyar Itt mindig fájni kell Ó, hogy elmúljon hamar... Ez ugyanúgy jellemez engem is Ez annyira magyar