Egyre nő ez a lemaradás
Ahogy menekülök magam elől
Pedig ez nem elsorvadás
Csak belém fásult a reménykedő
Ugyanúgy szürke vagyok én
Aki fekete-fehérnek született
Majdnem mindig a közepén
A világ peremének
A véget várni kell
Ó, ez annyira magyar...
És ha kevesebb leszek is eggyel
Annyira édesen fanyar
Részekre bomlott az egység
Mégis a remény válaszol
Hol a született elégedettség?
Ki tanít itt a jóllakottságról?
Átkozott egyet nem értés
Máskor meg egymásba borulás
Most hol van a középérték
Ha minden arcon ott a torzulás?
A véget várni kell
Ó, ez annyira magyar...
És ha kevesebb leszek is eggyel
Annyira édesen fanyar
Itt mindig fájni kell
Ó, hogy elmúljon hamar...
Ez ugyanúgy jellemez engem is
Ez annyira magyar
Egyre nő ez a lemaradás
Ahogy menekülök magam elől
Pedig ez nem elsorvadás
Csak belém fásult a reménykedő
A véget várni kell
Ó, ez annyira magyar...
És ha kevesebb leszek is eggyel
Annyira édesen fanyar
Itt mindig fájni kell
Ó, hogy elmúljon hamar...
Ez ugyanúgy jellemez engem is
Ez annyira magyar