Néha láthatod, lassan hintázom
Ég és föld közt szüntelen.
Néha elveszem, majd újra ébredek,
Arcok ezrében létezem.
Még meg kell, hogy óvjam, a maradék múltam.
Képtelen képzelet.
Egy percre már érzem, hogy felhőre léptem,
A lelkem kiált.
Láss, (Lásd meg az embert,)
A jelmezen át! (Ki érezni sem mert,)
Vad repülést. (Halld meg a hangom,)
Vad zuhanást! (Rejtsd el az arcom!)
Fentről láthatod, gyenge szárnyamon
Mennyi fájdalom megpihent.
Nem is kérdezem, honnan érkezett,
Tán csak lassít, majd elsiet.
Még meg kell, hogy óvjam, a maradék múltam.
Képtelen képzelet,
Egy percre már érzem, hogy felhőre léptem.
S a lelkem kiált.
Láss, (Lásd meg az embert,)
A jelmezen át! (Ki érezni sem mert,)
Vad repülést. (Halld meg a hangom,)
Vad zuhanást! (Rejtsd el az arcom!)
Láss, (Lásd meg az embert,)
A jelmezen át! (Ki érezni sem mert,)
Vad repülést. (Halld meg a hangom,)
Vad zuhanást! (Rejtsd el az arcom!)
Még meg kell, hogy óvjam, a maradék múltam.
Képtelen képzelet,
Egy percre már érzem, hogy felhőre léptem.
A lelkem kiált.
Поcмотреть все песни артиста