Szürke folttá simul össze álmosan ablak és fal Dohány füstje rezzenetlen húrra száll, kicseng a dal Képek, hangok hullanak szét bennem És összeáll egy kiáltás a csendben Ó, ments meg engem Üresen omlik rám az éj Ó, ments meg engem Vágyamban senki nem kísér Elsüllyedne minden, ha veled nem találkoznék És a végtelenbe nyúlna az ostoba, meddő sötétség Ó, ments meg engem Ahogyan megmenthetlek én Tudom, hogy valahol létezel Ó ments meg engem Könnyeid letörölhetném én Tudom, hogy valahol, valahol, valahol, lenned kell Mozdul a kezem, a hamu lustán a földre hull Hidegen lebben a füstje, keserű átkozottul Ó, ments meg engem Elfojtott kérdésektől Csak a saját lélegzésem hallgatom Ó, ments meg engem Magányos ünnepektől A szerelmet senkinek nem adhatom Némafilmként arcok sora villan fel, a barátaim Lányok néznek szépen sminkelt közönnyel, a kedveseim Minden hűvös villanás szemükben Egy kiáltássá sűrűsödik bennem Ó, ments meg engem Ellep a csend, ha nem felelsz Tudom, hogy valahol jössz felém Ó, ments meg engem Mélyebbre húz le minden perc Megfognám a kezed, ha elérném Ó, ments meg engem Érezned kell a kiáltást Tudom, hogy valahol létezel Ó, ments meg engem Hallanod kell a kiáltást Tudom, hogy valahol lenned kell Megrezzen a padló, ahogy egy autó elrobog Kicsit szélesebbre tárom a párás ablakot Megcsörren egy csengő, egyre sűrűbb lesz a zaj Rágyújtok, és közben valahol megszólal egy dal