Az önmagának megbocsátó énem nekem a legszebb. Mikor széttépett és rádtaposott, Megölel még, és megvett. Csak állsz ott bután, és úgy érzed, Hogy a hiba csak benned támadt, és újraéled, hogy egy társad van, A bútól aszott bánat. Az önmagát megmagyarázó énem nekem a legjobb. Mikor csókkal kicsalt mindent tőled, Vállat ránt és eldob. Csak állsz ott üresen, és ámulattal Figyeled tündöklését. Nézed, ahogy a véreddel fest, Abban leli a békét. Tükröm- tükröm, mondd meg nékem! Tükröm- tükröm, flörtölj vélem! Tükröm- tükröm, add fel szépen! Tükröm- tükröm- tükröm, végem! Az önmagát mindig védő énem nekem nem kell. ,, Ez az újvilág rendje, hidd el..." Oh, hagyjál már, és menj el! Megleszek én a fura- nélküled is, Köszörüld máson az éled! Egy jókívánság Tükörországból: Súgjon neked az élet!