Nagy nehezen lett hihető minden
Isten, a halál,
Hogy nem kalóz a pék.
Hogy a nap idáig dagad,
és pucolni kell innen,
De mi már maradunk,
Marad a maradék.
Leguggoltak hozzánk
Mind, a legnagyobbak,
S nők néztek fel ránk,
úgy néztek, hogy nagyon.
Maradj békén! – mondták,
és úgy treniroztak minket
Hogyha simogattak akár háton, akár hason.
Békén megmaradtunk,
S bár néma jeges szívvel
ültünk fel, hogy torkunkra
Nehezült a penge.
De biztos borotválnak
Utoljára ezt kell gondolni,
Mert a vér a szelídek cementje.
Rugdalózhatnál, dobálhatnád magad,
Ordibálhatnál, hogy: Nem késő!
De késő...
A szánkra rózsa buborékol, s e hab
Lesz a kilépő
Léleknek a lépcső.
Elég a maradék...
Ordibálhatnál, dobálhatnád magad,
Rugdalózhatnál, hogy: Nem késő!
De késő...
A szánkra rózsa buborékol, s e hab
Lesz a kilépő
Léleknek a lépcső.
Elég a maradék...