Ülök a szobámban, búsan, egyedül
És a fájó múltra gondolok
Odakünn az utcán lassan fény dereng
És az órán pereg a homok
Szeretném a homokórát megállítani
Szeretném az emlékeim elfelejteni
De a homokóra csak pereg, pereg
Így hát, kedves, tovább szenvedek
Mert nem tudom, hogy elhiszed-e még
Hogy fájó szívem örökké tiéd
Álmaimban téged látlak, két karomba téged zárlak
Nem tudom, hogy elhiszed-e még
De ha egyszer, drágám, nem bírom tovább
Ezt a fájó, bús emlékezést
Elmegyek én akkor, tovább állok én
Mert a szívem magányos, szegény
Elviszem én magammal az emlékeidet
Hogy ne lássam a lassan pergő homokszemeket
Utoljára, drágám, azt kívánom én
Hogy te mással nagyon boldog légy
Nem tudom, hogy elhiszed-e még
Hogy fájó szívem örökké tiéd
Álmaimban téged látlak, két karomba téged zárlak
Nem tudom, hogy elhiszed-e még
De ha egyszer, drágám, nem bírom tovább
Ezt a fájó bús emlékezést
Elmegyek én akkor, tovább állok én
Mert a szívem magányos, szegény