Lapozgatom az éveket és az írott sorsom szétpereg
A sorok között olvasok, bujkálok, kardozok, elfogyok
Hiába minden félelem, az elme harcos és nem felejt
Itt dadogó a csend, ott ragyogó a rend
Csak nézem föntről a két kezem, hogyan deríti föl a képtelent
Hogy kutatja, hajtja lapjait, hátha megtalálja titkait
De mindig ugyanaz a vége, nézd meg, mindig ugyanaz a tévesztésem
Mindig ugyanúgy, mindig ugyanúgy és mindig más
Látod, valahogy a tervezésben, látod ugyanúgy csúszik széjjel
Mindig ugyanúgy, mindig ugyanúgy és mindig más
Megtervezem és megtalál, aztán elkap engem és szétdobál
A sorsom könyve most túl pereg és visszaugrik, ha kérlelem
Itt nincsen semmi más, ez a pár sor szétdobál
Lapozgatom az éveket és elesik benne a véletlen
Nem hagy ma itt, csak képtelen mozdulni innen messzire
De mindig ugyanaz a vége, nézd meg, mindig ugyanaz a tévesztésem
Mindig ugyanúgy, mindig ugyanúgy és mindig más
Látod, valahogy a tervezésben, látod ugyanúgy csúszik széjjel
Mindig ugyanúgy, mindig ugyanúgy és mindig más
De mindig ugyanaz a vége, nézd meg, mindig ugyanaz a tévesztésem
Mindig ugyanúgy, mindig ugyanúgy és mindig más
Látod, valahogy a tervezésben, látod ugyanúgy csúszik széjjel
Mindig ugyanúgy, mindig ugyanúgy és mindig más