Nem a te hibád, valami bennem romlott el
Ne tarts vissza mennem kell,
Talán újra látlak még
Nem a te hibád, hogy ilyen bizalmatlan lettem
De nagyon kevés könnyű dolog volt az életemben
Túl sok volt a gond, a vállamon a súly
Felénk a szél mindig baljós dallamokat fúj
Bármihez is kezdtem, egy hang mindig azt súgta
Óvatosan a szegény embert az ág is húzza
Lehet, hogy soha nem is tudnám elfogadni
Hogy a rosszat vennék el tőlem és jót akarnak adni
Mindig azt bántottam, aki jó volt hozzám
Ha képes lennék rá, hidd el, hogy én is rendbehoznám
De nem akarok más lenni, ez vagyok én
Egyedül a földön és a világ tetején
Nem a te hibád, valami bennem romlott el
Ne tarts vissza mennem kell
Talán újra látlak még
Bocsánatot kérnék, de egyikünk sem hibázott
Tudom, hogy majd nem keresel akkor sem ha hiányzom
Elmentek mellettünk a hétköznapi gondok
Nem beszéltünk róla, mert úgy volt, hogy megoldod
De betemetett téged is a bizonytalanság
Nem nyíltál meg nekem, túl sok titok maradt rád
A kételyek, a démonok, szépen lassan felfaltak
Mondtam, hogy kérjünk segítséget, de te nem hagytad
Nem a te hibád, hogy cél nélkül, csak sodródtunk
Halálra volt ítélve, de többről szólt, mint gondoltuk
Ha hibáztunk is, akkor is, ezek voltunk mi
Együtt voltunk egyedül, csak sosem mondtuk ki
Nem a te hibád, valami bennem romlott el
Ne tarts vissza mennem kell
Talán újra látlak még
Ugyanúgy mint te, én is keresem a helyem
Ugyanúgy nem jön álom ha lehajtom a fejem
Ugyanaz a gond húz arcomra mélyedéseket
És ugyanúgy nehéz beismernem a tévedéseket
Most is ahogy nézel, bár én is úgy tudnék
Szívem szerint ilyenkor köszönés nélkül elfutnék
Úgy érzem becsaptalak, de átszűrődik a fény a falon
Ha megtudjuk ezt beszélni átsegíthet még a bajon
Bármit is teszek, nem ellened megyek
Néha a pokolból indulok, hogy megmásszam a hegyet
De nem akarok más lenni, ez vagyok én
Egyedül a földön és a világ tetején
Nem a te hibád, valami bennem romlott el
Ne tarts vissza mennem kell
Talán újra látlak még