Úgy mondanám felejtsük el
Hogy az elhibázott szavaim mögé láttál
Hűvös vasárnap és azon tűnődöm
Egyedül ülve a családi asztalnál
Hogy túl korán választottam el
Az éretlen gyümölcsöt a lombkoronától
Még érni kellett volna hagyjuk
Hogy az ölünkbe hulljon magától
Olyankor szeress, mikor rám senki se vár
Csak akkor keress, mikor őszbe fordul a nyár
S ha elhamvadnak majd regénybe illő éveink
Akkor, ahogy először, úgy ölelj megint
Csak egyszer lássalak még
Utána elpárologhat zsebemből minden aranyom
Mert könnycseppekből lett végül az ágyam
Rongyos zsebkendőkből a takaróm
Kinek álcáztad magad?
Túl egyszerű a kérdés, mégis örök talány
Oly sok év lehámlott homlokomról
Mire megtanultam, mi az igazi magány
Olyankor szeress, mikor rám senki se vár
Csak akkor keress, mikor őszbe fordul a nyár
S ha elhamvadnak majd regénybe illő éveink
Akkor, ahogy először, úgy ölelj megint
Olyankor szeress, mikor rám senki se vár
Csak akkor keress, mikor őszbe fordul a nyár
S ha elhamvadnak majd regénybe illő éveink
Akkor, ahogy először, úgy ölelj megint
Olyankor szeress, mikor rám senki se vár
Csak akkor keress, mikor őszbe fordul a nyár
S ha elhamvadnak majd regénybe illő éveink
Akkor, ahogy először, úgy szeress megint