Benéztem a csalit, de lemászok a horogról,
Andi mosolyog a macskám csak dorombol,
A fiam integet, vigyorog a világra,
Fancsali fapofád nem az ő hibája,
Az ember szomorú, nem örül magának,
Se a táncodnak, sem a dalának,
Inkább találnak valami háborút,
Ahogyan mondtam ez nehéz vándorút,
Az ember nem tanul, szédül a homályba,
Egyik putriba a másik Hodályba,
Mégis mindegyik álomban él,
Hol a múlt réme bántja a jövőtől fél,
Mert az ember nem érti meg mi az az ember,
Inkább ordibál, bosszút tervel,
Nem is csodálom azt amit csináltok,
Atommal elpusztítjátok a világot,
Saját lányotok szoknyája izgat,
Ez a kis kokain majd azt hiszed ízt ad?
Szürke napodnak, fekete hetednek,
Ecsettel rontasz egy üres keretnek,
Céloknak élsz amiket célok követnek,
Valóban örjítő leszel majd öregnek,
Karodra láncod vágyaid verték,
Te kérted őket nem maguktól merték,
Hiába izzadsz már ha belül fázol,
Ismerem jellemed mindig pofázol,
De megteszed holnap is, menekülsz magadtól,
Minden reggel merítesz a haragból.
Refrén
A szikra bennem mára már vulkán,
Dalba írnám ha én azt tudnám,
De van ám amit nem lehet szavakkal,
Táncolj felhőkkel énekelj tavakkal.
A szikra bennem mára már vulkán,
Dalba írnám ha én azt tudnám,
De van ám amit nem lehet szavakkal,
Táncolj felhőkkel énekelj tavakkal.
Sokat kell tanulnod ahhoz hogy tudhasd,
Ha semmit nem tudsz még az utat ne mutasd,
Így sokan eltévedtek mélyen a lápba,
Hiába a család a lelked az árva,
Egyedül jöttünk és egyedül mész tovább,
Nyisd ki a szemed lásd a valódi iskolád,
Engem nem zavarna bármennyit szívnak,
Ha negyedét vágnák annak mint 2Pac,
A másik sem okosabb berúgva ordibál,
Szerinted több esze volna egy zokninál,
Az egod főnök, lelked rabszolga,
És amilyen birkák ehhez még tapsolnak,
Ellenségem amíg élek keresem,
Mert ő nyitja ki egyre nagyobbra a szemem,
Hogy benne lássam meg valódi énemet,
Koldus mivoltom ahogy itt kéreget,
Ezerszer születtem, mégse tanultam,
Kényelmes nyugágyban én is megvakultam,
De ennek vége most, aludtam eleget,
Megnézem magam ha már ember lehetek.
Refrén
A szikra bennem mára már vulkán,
Dalba írnám ha én azt tudnám,
De van ám amit nem lehet szavakkal,
Táncolj felhőkkel énekelj tavakkal.
A szikra bennem mára már vulkán,
Dalba írnám ha én azt tudnám,
De van ám amit nem lehet szavakkal,
Táncolj felhőkkel énekelj tavakkal.
A legnagyobb bajod valójában én vagyok,
Akkor nézz tükörbe majd hogyha meghalok,
Nem lehet igazam míg élet van bennem,
Majd akkor szeretsz ha már elszállt a lelkem,
A szabadság számodra tömör vaskorlát,
Azt érted alatta ahogy egy kor lát,
Kaptunk neveket meg osztályfőnököt,
Vizsgákat, célokat mind belénk költözött,
Dugig a padlás, a pince, a szoba,
Üdvözöllek ez a sötétség kora,
Azt mondták tanulj, fejlődj és változz meg,
Ahol a jólét ott az Ördög házhoz megy,
Őseink tudták, nem mindent látunk,
Csak érezni tudjuk a teljes világunk,
Én azt mondom én, te azt mondod Feri,
De a valóságot bizony egyik sem fedi,
Akár a fűszálak, akár a levelek,
Pontosan ugyanúgy vannak a gyerekek,
Felelősség helyett megváltóra vártatok,
És közben emberből állattá váltatok.
Őseink tudták, nem mindent látunk,
Csak érezni tudjuk a teljes világunk,
Én azt mondom én, te azt mondod Feri,
De a valóságot bizony egyik sem fedi,
Ellenségem amíg élek keresem,
Mert ő nyitja ki egyre nagyobbra a szemem.