Úgy zuhant rám most a csend Hangzavar van, csak a szívem néma bent Nincs mit mondanom vagy inkább nincs kinek Ezért nem mondom el, senkinek Ki nyitott szemmel és vaksötétben él Ki a múltban jár és a mában lenni fél Annyira szeretett, hogy minden érzést otthagyott Nem tud már miből adni, talán végleg elfogyott. Az ember csak egyet akar, az álmaihoz felnőni, Mire felnő, az álmokat lassan elfelejti... Mi együtt gyerekek voltunk a két ébren álmodó Valami így marad, már sose változunk. Két karod adott szárnyakat nekem Te hittél bennem, mikor nem hitt senki sem És ha gyönge volt a szél, Te magasra emeltél Csak én tudom, hogy mennyire szerettél... Úgy zuhanunk át az életen, Hogy fel nem fogható hirtelen Két ébren álmodó voltunk És ez maradt nekem Szüntelen csak az álmom kergetem. Ma már más szemmel látom, Homályos fátyol mögül néz rám, minden álmom Néha arra vágyom, hogy ne is tudjam, hogy valaha éltek, De el nem hagynak, el nem múlnak már. Úgy zuhanunk át az életen, Hogy fel nem fogható hirtelen Két ébren álmodó voltunk És ez maradt nekem Szüntelen csak az álmom kergetem. Szüntelen csak az álmom kergetem