Műszerekkel mérem, a nagy közömbösséget Túlcsordulnak a skálán a kapott eredmények Az otthon nevű részen, a panelrengetegben Embergépek élnek zavartalan csendben A szájukon lakat van, minden ablak zárva Kattanásig húzva a szívüknek cipzárja Ha éreznek is bármit, azt elcsomagolják Masnis dobozokba, majd szekrénybe szórják Ott egymásra torlódik a fájdalom, s a bánat Végig söpör rajtunk, ha utat tör magának Utat tör magának, minden szorongásom Az összes lenyelt könnyem, az összes csalódásom Szóra nyílnak az ajkak, de a levegőbe fagynak Rozsdás reflexszel még tagadni akarnak De kivetkőznek mégis a makacs hallgatásból És dobhártyák szakadnak szét az ordítástól Egymásra torlódik a fájdalom, s a bánat Végig söpör rajtunk, ha utat tör magának Utat tör magának, minden szorongásom Az összes lenyelt könnyem, az összes csalódásom Mossuk le hipóval, marjon le a csontig Mossuk le hipóval, súroljuk még addig Amíg kikopik belőlem, amit magamba véstem A sebek behegednek és kicsorbul a késem Mossuk le hipóval, marjon le a csontig Mossuk le hipóval, súroljuk még addig Amíg kikopik belőlem, amit magamba véstem A sebek behegednek és kicsorbul a késem