Műszerekkel mérem, a nagy közömbösséget
Túlcsordulnak a skálán a kapott eredmények
Az otthon nevű részen, a panelrengetegben
Embergépek élnek zavartalan csendben
A szájukon lakat van, minden ablak zárva
Kattanásig húzva a szívüknek cipzárja
Ha éreznek is bármit, azt elcsomagolják
Masnis dobozokba, majd szekrénybe szórják
Ott egymásra torlódik a fájdalom, s a bánat
Végig söpör rajtunk, ha utat tör magának
Utat tör magának, minden szorongásom
Az összes lenyelt könnyem, az összes csalódásom
Szóra nyílnak az ajkak, de a levegőbe fagynak
Rozsdás reflexszel még tagadni akarnak
De kivetkőznek mégis a makacs hallgatásból
És dobhártyák szakadnak szét az ordítástól
Egymásra torlódik a fájdalom, s a bánat
Végig söpör rajtunk, ha utat tör magának
Utat tör magának, minden szorongásom
Az összes lenyelt könnyem, az összes csalódásom
Mossuk le hipóval, marjon le a csontig
Mossuk le hipóval, súroljuk még addig
Amíg kikopik belőlem, amit magamba véstem
A sebek behegednek és kicsorbul a késem
Mossuk le hipóval, marjon le a csontig
Mossuk le hipóval, súroljuk még addig
Amíg kikopik belőlem, amit magamba véstem
A sebek behegednek és kicsorbul a késem