1, 2, 3 nap is eltelt.
Nagyon nehezen megy.
Te vagy a fejemben, mint mindig.
Mindig, mindig.
Megint mindenem elvesztem.
Kicsit elcsesztem. Megint menekülök valahova inni.
Mint mindig.
Az illatod a párnán nem hagy aludni.
Magam elől menekülök, be akarok rúgni az exemmel.
De már nem tehetem.
Túl sokáig hagytam a kezemet a tűzben.
Helyettem egy másik játszik egész nap a testeddel.
A testeddel.
De bárcsak hozzád bújnék már.
Engem egy nehezebb élet vár, tudom jól.
Tudom jól.
Mi mindent együtt éltünk át.
Máshova nem futhatnék már, tudom jól.
Tudom jól.
Te hova tennéd?
Te hova tennéd a sok emléket, ami kettőnké volt?
Ami kettőnké volt...
És én hova mennék?
Hova futnék?
Kicsit elkéstem...
Szürkére színezték a tüdőmet az évek.
Minél feljebb jutok annál nehezebb a levegő.
Három napig halott vagyok utána meg élek,
Olvasatlan levelekkel tele van a temető.
Öngyilkosság szeretni engem, öngyilkosság téged, lány.
Tele van a rejtett mappa meztelen képpel.
Ki kellene törölnöm a fejemből őt végleg.
Nem akarom jól érezni magam amíg nem írok egy dalt.
Ma is hatig leszek ébren.
És jön egy új nap, muszáj lesz élnem.
Pontosan azt csinálom, amitől ő féltett.
Budai lányok hajszálait találom az ágyban,
Amik feledtetik velem a tiédet.
De bárcsak hozzám bújnál már
Engem egy nehezebb élet vár, tudom jól.
Tudom jól.
Mi mindent együtt éltünk át.
Máshova nem futhatnék már, tudom jól.
Tudom jól.
Te hova tennéd?
Te hova tennéd a sok emléket, ami kettőnké volt?
Ami kettőnké volt...
És én hova mennék?
Hova futnék?
Kicsit elkéstem...