Monda Lajos, a nagy király: "eredj szolgám, Laczfi Endre" Küldj parancsot, mint a villám, köss szablyát nehéz övedre A tatártól nagy veszélyben forog Moldva, ez a véghely A tatárra veled menjen tízezernyi lófő székely Kél Budáról Laczfi Endre, veszi útját Nagy-váradnak Kölestermő Kunság földén jó csatlósi áthaladnak Várad kövecses utcáin lovuk acél körme csattog Messze fénylik a sok fegyver, messze döng a föld alattok ♪ Hallja László a templomban Körösvíznek partja mellett Visszatér szemébe a fény, kebelébe a lehellet Koporsója kőfedelét nyomja szinte három század Ideje már egy kevéssé szellőztetni a szűk házat Köti kardját tűszőjére, s fogja a nagy csatabárdot Mellyel egykor napkeleten a pogánynak annyit ártott Félrebillent koronáját halántékin igazítja Éjféltájban lehetett már, a vasajtót feltaszítja ♪ És elindul, ki a térre, és irányát veszi jobbra Hol magasan felsötétlik ércbül öntött lovagszobra Távolról megérzi a mén, tombol, nyerít, úgy köszönti Megrázkódik a nagy ércló, s érclovagját földre dönti Harci vágytól féke habzik, kapál, nyihog, lángot fúvall László a nyeregbe zörren, s jelt ad éles sarkantyúval Messze a magas talapról, a kőlábról messze szöktet Hegyén völgyön viszi a ló a már rég elköltözöttet Egy ugrás a Kalvária, és kilenc a Királyhágó Hallja körme csattogását a vad székely és a csángó Ám a lovat és lovagját élő ember nem láthatja Csodálatos! De csodákat szül az Isten akaratja ♪ Három teljes álló napig vívott a pogánnyal Laczfi Nem hiányzott a székely szív, de kevés a székely harcfi Míg a tatár több mint polyva vagy mint a puszták fövénye Sivalkodik, nyilát szórja, besötétül a nap fénye Már a székely alig győzi már veszélyben a nagy zászló De fölharsog a kiáltás: "Uram Isten és Szent László!" Mint oroszlán, ví a székely, megszorítva, nem megtörve Most a bércen, láthatatlan csattog a nagy ércló körme